Hajnali négy volt, mikor már éreztem valamit. Kint spriccelt rám a
vér, de mikor a szemem nyitogatni kezdtem, már nem ugyan azon a helyen találtam
magam, ahol rám már csak a telefonom fénye világított. Egyik pillanatban vörös
fény gyulladt fel, és vért láttam csöpögni belőle, mitől a testemen félelem
futott át. Egy sötét árny jelent meg a lámpa vakító megvilágításában.
-Alexis, már vártalak - szólalt meg egy
mély, kárörvendő hang.
-Hol vagyok? Kicsoda, vagy micsoda beszél
hozzám?- kérdeztem ijedten, és még jobban reszkettem.
-Maradjunk annyiban, hogy aki téged akar-
mondta a hang, és egy vakító zseblámpával világított a szemembe- Téged akarlak.
Azt meg jól tudod, hogy miért.
-Nem, uram nem tudom- mondtam
nyomatékosan, de félénken
-Hahaha én is ezt mondanám- nevetett a
hang, majd egy tűszúrást éreztem. Összekötötték a lábaimat, majd a karjaimat.
Már épp sikítottam volna, amikor a számat is beragasztózták, és mint egy
jelenés keletkezett előttem zöld füst felhő. Legalább tíz ember lehetett a szobában,
hiszen hangjuk hangos imaként csengett fel, de én továbbra is csak a füstöt és
a vakító fényt láttam. Hirtelen ért véget minden. A hangok, fények semmissé
lettek. Halk csöpögést hallottam, majd a Hegyessipkás hangját, mitől a szívem
egy pillanatra megállt, ám ezt feldolgozni nem volt sok időm, mert valami
folyadék zúdult rám.
-Boszik... mind hülyék, de nekünk a
varázslat kell! - nevetett hangosan és gonoszan egy hang, majd újra rám zúdult
valami, mit követően fölkapcsolódott a lámpa, de én csak a földön heverő,
kemény, hegyes kalapokat láttam. Nem tudtam eldönteni, hogy hegyessipkák vagy
boszorkány kalapok. Mintha egy láthatatlan erő húzna akartam indulni egy földön
heverő könyv felé, de nem bírtam mozdulni. Lábaim összekötözték, így csupán
apró ugrásokkal juthattam előre a megpillantott tárgyig. A könyv egy pontján el
volt választva könyvjelzővel, min ez állt: „Olvass fel!”. Az akaratlan kényszer
ismét eluralkodott rajtam, így kezdtem először még halkan mormolni, majd hangom
erősödésével a szám kötöző anyag is a földre hullott, ezzel nagyobb teret
engedve szavaimnak.
-Deranaaa bentiruda kakakreki cumurr- ismételgettem ön akarat nélkül, aztán a
harmadik ismétléskor különös dolog történt. A sipkák alól öreg testek nőttek
ki, rettenetes hanggal, majd' megsüketültem. Arcukon meglátszódtak az évek,
mikkel csúnyán elbánt a kor. Szájukban két felé ágazó kígyó nyelv táncolt, mintha
csak bűvölni akarná a másik köpenye alól kilátszódó kígyófarkját. Gyakorlottnak
látszódtak, nem voltak ügyetlenek, s mintha éppen ezer éves álomból keltek
volna fel kapott el nyelvével az egyik egy földön keresztül rohanó patkányt, s
tüntette azt el egészben, látszólag kiéhezve. Éreztem, hogy a hideg végigfut a
hátamon, de megszeppenésemben egész testem lefagyott és egy hang sem hagyta el
a torkom.
-Déli boszorkányokkal van dolgod,
Alexandra- mondta az egyik kárörvendő hanggal, de határozottan. Gyűlölöm ha
Alexandranak hívnak, én Alexis vagyok, haver körben Lexie
-Alexis- javítottam ki halkan és nagyon
félénken. Ebben a pillanatban forogni kezdett körülöttem a szoba. Úgy éreztem
ismét elvesztem az irányítást a testem felett, és kifolyik alólam a talaj, ám
mikor körülnéztem, ismét a saját szobámban találtam magam, annyi különbséggel, hogy a fal helyett
torz tükrök voltak, az ablak helyett feketén tátongó üresség. Ijedten arrafelé
indultam önszántamból, beledugtam a kezemet, és a feketeség mágnesként vonzott
magához. Saját erőmből szerencsére sikerült visszahúznom, de abban a
pillanatban a szívem gyorsan kezdett zakatolni. Indultam az ajtó fele, hogy
igyak egy pohár vizet, de amikor kinyitottam csak a feketeséget láttam. Nyeltem
egy nagyot, majd sikítottam. A rideg sötétség az ajtóba vonzott, min a
küszöböt átlépve egy végtelennek tűnő, ideg ölő tükör labirintusban találtam
magam. Az elmém teljesen összezavarodott. Mi történik velem? Mégis miért, és
hogyan? Nem tudom pontosan mennyi ideje állhattam egy helyben, de éreztem, hogy
megcsap egy hűvös szellő, és kénytelen voltam belátni, hogy ideje elindulni
valamerre. Az úton ijesztő filmbeli szörnyekkel találkoztam, köztük a sikoly,
különféle zombik, és egyéb kisgyerekeket rikattó lények. Nem akartam hinni a
szememnek, befogtam a fülem, hogy ne
halljam a hangjuk és magamban azt mondogattam, hogy ez csak egy rossz álom,
ilyen a valóságban nem létezik! Próbáltam futni, de természetesen vagy hússzor
nekimentem a tükröknek. Egyre szűkült az út, és egy fél órája jártam a csapdát,
mibe estem, de sehol semmi nyoma sem látszott a végének. Egyszer zombik helyett
egy hegyessipkás jött felém, mitől azonnal ledermedtem. A szívem egyre
hevesebben, vert, éreztem a tüdőmben
megfagy a levegő és egyre csak az a gondolat forgott az agyamban, hogy a
szobámban kellett volna maradnom. Azt hittem, megpróbál megölni, ugyanis egy
lándzsa fénylett a kezében. Nem így történt, egyszerűen átment rajtam, s mintha
csak kísértet lenne a belsőm megremegett, és szám sarka mosolyra húzódott a
bizsergető érzéstől. Már minimum egy órája járhattam a labirintusban, de semmi
kiutat sem találtam. Hirtelen remegett meg alattam a föld, majd tűnt el a lábam alól, mitől percekig tartó zuhanás
vette kezdetét. Torkomból a kezdetleges pánik után hangos, hosszan elnyúló
sikoly tört fel, hiszen akkori állapotomban nem tudtam mást tenni. Az egész
életem egy nagy rémálommá vált. Amikor földet értem épp egy labor mellé értem. Anya állt előtte, vörös szemekkel, kócos
hajjal.
-Anyu, mi van veled?-kérdeztem ijedten.
-Oh, semmi csak báj főzetet készítek,
elkenne a segítséged- felelte komolyan. Csak ezért kellett végigmennem egy
labirintusom? Mielőtt befejezhettem volna a gondolat menetemet anyu számomra
meglepően folytatta- A köpeted kéne a főzetbe, remélem nem gond, kicsim- soha
sem hívott kicsimnek. Soha. Ekkor vettem észre, hogy az árnyéka nem az övé.
Semmiféle boszorkány sapka sem volt rajta. Hidegség futott át testemen.
-Hát.... nem akarlak megijeszteni, de nézd
meg az árnyékodat- figyelmezettem őt félve. Hajamat hátradobtam, és vártam
anyám reakcióját. Amikor hátrafordult, nem látszott rajta meglepettség. Viszont
szavai mást mondtak.
-Jézusom, egy hegyessipkas árnya!-
kiáltott fel, és szőke haja riadtan libbent meg. Hangjában nem hallatszott rémület, mintha
hazudni akart volna.-Nyugalom, Alexa, minden rendben lesz- ebben a pillanatban
világosult fel bennem, hogy nem anyámat látom itt. Félelmemet próbáltam
leplezni. "Anyám" tovább keverte a főzetet, és egy apró poharat felém
vitt.
-Kopj, bele Sandy!-szólt szigorúan.
Kivettem a kezéből a poharat.
-Anya, nem fogok-jelentettem ki
határozottan, ámbár félősen.
-Ne szórakozz Alexandra, egy teljes
labirintust építettem neked, kislányom! Nem szondáztatni akarlak, bár egy
tizenévest illene ilyen esetben...- az a valaki szigorú volt. Próbáltam úgy
viselkedni, mintha nem vennem észre, hogy nem anyukámmal van gondom, de nem
ment. Ennyi dolgot elrontott, a nevemet, a modorát, a koromat, mindent! Bárcsak
véget vethetnék ennek az egésznek! Mögöttem feküdt egy kard, azt fölkaptam,
majd fölkiáltottam.
-Nem ilyen könnyű engem becsapni!- nagyon
ideges voltam, nem gondoltam következményekre, felelőtlenül tettem mindent.
-Ha belém szúrod, velem nem történik
semmi, anyádnak viszont annyi lesz. Szellem vagyok, bárkinek belebújhatok a
testébe. A tiedbe... a tiedbe nem lehet. Nem tudom, mi vagy, de beled
lehetetlen menni.- mondta a szellem anyám hangján, idegesen és őszintén.
-Kiengedsz innen végre?- merészkedtem. Nem
is tudom, miért csinálom ezt, talán mert elegem van.
-Hahaha, kislány, nem mész sehová.
-nevetett keserűen a szörnyeteg. -addig, amíg el nem mondod, hogy hol van az
ereklye- ereklye?! Miféle ereklye?
-Sajnálom, nem tudom, miről beszélsz.
-szóltam keményen. Minden kavarodott az agyamban.Olyan, mint egy rossz álom. Az
egész egy borzalmas álom. Valótlan. Félelmetes.
-Hát jó, játszogathatunk....-mondta
kárörvendve a lény, majd megint szédültem. Jobban mint az előbb, hányingerem is
támadt. Elhomályosodott minden, én meg perceken át forogtam és forogtam. Egyik
pillanatban a volt pasim hangját hallottam.
-Lexie, Lexie, várj! Lexie, szeretlek meg
mindig!-kétségbe esett hangjában hallatszott a mosoly és a sírás. Erősen
gondoltam arra, hogy meg tudom állítani a forgást. És tényleg. Háromszor
kellett elmondanom magamban, hogy "állj", és megállt a forgás.
Conrad-ot láttam magam előtt.
-Conni, jól vagy?-kérdeztem tőle
megrémülve.
-Lexie, meglőttek engem- nyöszögte, mitől
éreztem kifut a szín az arcomból.
-Hol? Hívom a mentőket!- vált
kétségbe esetté a hangom, úgy borult a hajam ijedt arcomba, min szépen lassan
elkezdtek lecsurogni a könnyeim.
-Lex, a csuklómat érte. Itt-mutatott a bal
karján kékellő ereire. Odanéztem, és fekete vér folyt ki onnan.
-Miért fekete?-kérdeztem felenken. Úgy
éreztem magam mintha meg mindig együtt járnánk.
-Nem tudom, én is azt nézem- Conni hangja
már sokkal magabiztosabb volt.A fiú érezte, hogy nagy a baj. Megpuszilta a
halántékomat, majd szemem láttára zúdult ki az összes fekete vér a karjából.
Conrad teljesen legyengült. Eldőlt, és már nem lélegzett. Sírva borultam teste
felé. Meghalt.
-Conni.... még szerettél...-és bőgtem,
bőgtem megállás nélkül. Összetört a teljes életem. Conni testéből fekete árnyak
szabadultak fel, mind ment az egy felé. Mi van ha engem is így fognak megölni?
Mi van ha meg fognak ölni? Hívtam a segélyhívót, elvitték a testet, majd
elindultam. Elindultam a sűrű bozonton, a saras parkon át. Nem tudtam, hova
megyek, csak mentem idegesen, nem álltam meg. Lábam lassan fájni kezdett mi azt
jelezte jó pár kilométer van a hátam
mögött, mikor is egy kastélyhoz értem. Hatalmas volt, régi és a maga gyönyörű
módján kísérteties is. Hatalmas kapuja felett homorú tábla díszelgett, min egy
felirat állt; „Szellemház”. A mai nap eseménye oly módon kavarták fel elmém,
hogy úgy éreztem más már nincs vesztenem. Conrad, az anyám…mindenki más lett
vagy eltűnt, így tehetetlenségemben lábaim befelé kezdtek vinni. A máskor oly
megszokott, éhező érzés a hasamban sehol sem volt, s mikor ráeszméltem hogy
vasárnapot írunk, az a tudat is megnyugtatott, hogy nem kell dolgoznom mennem. Mikor
a hatalmas kapuhoz értem remegő kezem félve tettem a kilincsre, mi a
legnagyobb meglepetésemre lenyomódva tárta ki nekem az ajtót, de bár ne tette
volna. A házban mindenhol ugyan azok a szörnyű képek gyötörtek a labirintusban
is látott rémekről. Sehol egy lélek, üres minden, csak képek, szobrok
díszítették az első termet. Elindultam előre, és jobb oldalt megpillantottam
egy ajtót, porta felirattal. Benyitottam és egy boszorkány jelmezes hölgy állt
ott.
-Én vagyok bibirbába, hahhahahaha- mondta
olyan mű hangon, hogy hányni volt kedvem. Nem tudta hogy úgy néz ki egy boszi
mint én. Nem tudta, hogy létezik olyan.- Idd meg ezt a varázsszert, jobban
leszel tőle!- bökött egy zöld gőzölgő ital fölé. Fejemben meg mindig a gyászt
éreztem, nem bírtam feldolgozni, hogy az exem még szeretett és elment.
Megfogtam a poharat, ami nem hogy forró lett volna, hideg volt. Belekortyoltam,
de az elképzelt zöldalma íz helyett valami mást ereztem. Keserűt. Ebben a
pillanatban a "boszorkány" levette a maszkot az arcáról.
Megdöbbentem, szemei helyett feketén tátongott az üresség, szája teljesen be
volt varrva. Ennek ellenére megszólalt.
-Lexie, Lexie már vártunk- férfi hangon
beszélt, és hallani lehetett a gonoszságot benne. A parókáját is levette, egy
hegyes kalap nőtt helyébe.- Így néz ki egy igazi hegyessipkás. Jöttünk végezni
veled-kinyitott egy zöld dobozt, amiből három fekete golyó gurult ki. A
golyókból egy-egy hasonló szörny nőtt ki.
-Anyádat fogva tartjuk, amíg el nem árulod
az ereklye helyét.
-Már mondtam, nem tudom hogy hol van-
kezdtem el sírni.
-Már megöltük a barátodat, tippelhetsz
hogy ki a következő ha nem te.-mondta, és a karomat szorongatta. Igaz, ha engem
nem, akkor az anyámat. Vagy Beccat, a barátnőmet. Rájöttem, ha engem megölnek,
akkor nem fogják soha megtudni az ereklye hollétét. Azt hiszik, hogy nálam van.
De milyen ereklye kell nekik ennyire? Ekkor elengedett az ijesztő lény. Az
ujjai nyoma tisztán látható volt a karomon. Ragadtak, nyálkás, fekete lötty
maradt a nyomon. Undorító, hogy miket tudnak művelni a szörnyetegek. Valójában
én is az vagyok, nem? Uram isten, én szörnyeteg vagyok!
Szia! :) Na, mivel megkaptuk ezt a díjat és el is olvastuk a fejiket :3 Majd hamarosan kikerül a blogra is. Ezért kommentelünk, mert ugye ez benne volt a feladatban is. Szóval nekem tetszik az alapsztori szóval mindenképpen folytasd és sok sikert az íráshoz :)) A cserét pedig chetben kértük :D
VálaszTörlésÜdv: Half-bloods csapata
Okke. Miert kellett megölni a pasiját?? Mert bocsde ez szerintem tök felesleges volt.
VálaszTörlésAmúgy eddig nagyon tetszik! ☆