2015. április 30., csütörtök

1.rész

Hajnali négy volt, mikor már éreztem valamit. Kint spriccelt rám a vér, de mikor a szemem nyitogatni kezdtem, már nem ugyan azon a helyen találtam magam, ahol rám már csak a telefonom fénye világított. Egyik pillanatban vörös fény gyulladt fel, és vért láttam csöpögni belőle, mitől a testemen félelem futott át. Egy sötét árny jelent meg a lámpa vakító megvilágításában.
-Alexis, már vártalak - szólalt meg egy mély, kárörvendő hang.
-Hol vagyok? Kicsoda, vagy micsoda beszél hozzám?- kérdeztem ijedten, és még jobban reszkettem.
-Maradjunk annyiban, hogy aki téged akar- mondta a hang, és egy vakító zseblámpával világított a szemembe- Téged akarlak. Azt meg jól tudod, hogy miért.
-Nem, uram nem tudom- mondtam nyomatékosan, de félénken
-Hahaha én is ezt mondanám- nevetett a hang, majd egy tűszúrást éreztem. Összekötötték a lábaimat, majd a karjaimat. Már épp sikítottam volna, amikor a számat is beragasztózták, és mint egy jelenés keletkezett előttem zöld füst felhő. Legalább tíz ember lehetett a szobában, hiszen hangjuk hangos imaként csengett fel, de én továbbra is csak a füstöt és a vakító fényt láttam. Hirtelen ért véget minden. A hangok, fények semmissé lettek. Halk csöpögést hallottam, majd a Hegyessipkás hangját, mitől a szívem egy pillanatra megállt, ám ezt feldolgozni nem volt sok időm, mert valami folyadék zúdult rám.
-Boszik... mind hülyék, de nekünk a varázslat kell! - nevetett hangosan és gonoszan egy hang, majd újra rám zúdult valami, mit követően fölkapcsolódott a lámpa, de én csak a földön heverő, kemény, hegyes kalapokat láttam. Nem tudtam eldönteni, hogy hegyessipkák vagy boszorkány kalapok. Mintha egy láthatatlan erő húzna akartam indulni egy földön heverő könyv felé, de nem bírtam mozdulni. Lábaim összekötözték, így csupán apró ugrásokkal juthattam előre a megpillantott tárgyig. A könyv egy pontján el volt választva könyvjelzővel, min ez állt: „Olvass fel!”. Az akaratlan kényszer ismét eluralkodott rajtam, így kezdtem először még halkan mormolni, majd hangom erősödésével a szám kötöző anyag is a földre hullott, ezzel nagyobb teret engedve szavaimnak.
-Deranaaa bentiruda kakakreki cumurr-  ismételgettem ön akarat nélkül, aztán a harmadik ismétléskor különös dolog történt. A sipkák alól öreg testek nőttek ki, rettenetes hanggal, majd' megsüketültem. Arcukon meglátszódtak az évek, mikkel csúnyán elbánt a kor. Szájukban két felé ágazó kígyó nyelv táncolt, mintha csak bűvölni akarná a másik köpenye alól kilátszódó kígyófarkját. Gyakorlottnak látszódtak, nem voltak ügyetlenek, s mintha éppen ezer éves álomból keltek volna fel kapott el nyelvével az egyik egy földön keresztül rohanó patkányt, s tüntette azt el egészben, látszólag kiéhezve. Éreztem, hogy a hideg végigfut a hátamon, de megszeppenésemben egész testem lefagyott és egy hang sem hagyta el a torkom.
-Déli boszorkányokkal van dolgod, Alexandra- mondta az egyik kárörvendő hanggal, de határozottan. Gyűlölöm ha Alexandranak hívnak, én Alexis vagyok, haver körben Lexie
-Alexis- javítottam ki halkan és nagyon félénken. Ebben a pillanatban forogni kezdett körülöttem a szoba. Úgy éreztem ismét elvesztem az irányítást a testem felett, és kifolyik alólam a talaj, ám mikor körülnéztem, ismét a saját szobámban találtam  magam, annyi különbséggel, hogy a fal helyett torz tükrök voltak, az ablak helyett feketén tátongó üresség. Ijedten arrafelé indultam önszántamból, beledugtam a kezemet, és a feketeség mágnesként vonzott magához. Saját erőmből szerencsére sikerült visszahúznom, de abban a pillanatban a szívem gyorsan kezdett zakatolni. Indultam az ajtó fele, hogy igyak egy pohár vizet, de amikor kinyitottam csak a feketeséget láttam. Nyeltem egy nagyot, majd sikítottam. A rideg sötétség az ajtóba vonzott, min a küszöböt átlépve egy végtelennek tűnő, ideg ölő tükör labirintusban találtam magam. Az elmém teljesen összezavarodott. Mi történik velem? Mégis miért, és hogyan? Nem tudom pontosan mennyi ideje állhattam egy helyben, de éreztem, hogy megcsap egy hűvös szellő, és kénytelen voltam belátni, hogy ideje elindulni valamerre. Az úton ijesztő filmbeli szörnyekkel találkoztam, köztük a sikoly, különféle zombik, és egyéb kisgyerekeket rikattó lények. Nem akartam hinni a szememnek, befogtam a fülem, hogy ne halljam a hangjuk és magamban azt mondogattam, hogy ez csak egy rossz álom, ilyen a valóságban nem létezik! Próbáltam futni, de természetesen vagy hússzor nekimentem a tükröknek. Egyre szűkült az út, és egy fél órája jártam a csapdát, mibe estem, de sehol semmi nyoma sem látszott a végének. Egyszer zombik helyett egy hegyessipkás jött felém, mitől azonnal ledermedtem. A szívem egyre hevesebben, vert, éreztem a tüdőmben megfagy a levegő és egyre csak az a gondolat forgott az agyamban, hogy a szobámban kellett volna maradnom. Azt hittem, megpróbál megölni, ugyanis egy lándzsa fénylett a kezében. Nem így történt, egyszerűen átment rajtam, s mintha csak kísértet lenne a belsőm megremegett, és szám sarka mosolyra húzódott a bizsergető érzéstől. Már minimum egy órája járhattam a labirintusban, de semmi kiutat sem találtam. Hirtelen remegett meg alattam a föld, majd tűnt el a lábam alól, mitől percekig tartó zuhanás vette kezdetét. Torkomból a kezdetleges pánik után hangos, hosszan elnyúló sikoly tört fel, hiszen akkori állapotomban nem tudtam mást tenni. Az egész életem egy nagy rémálommá vált. Amikor földet értem épp egy labor mellé értem. Anya állt előtte, vörös szemekkel, kócos hajjal.
-Anyu, mi van veled?-kérdeztem ijedten.
-Oh, semmi csak báj főzetet készítek, elkenne a segítséged- felelte komolyan. Csak ezért kellett végigmennem egy labirintusom? Mielőtt befejezhettem volna a gondolat menetemet anyu számomra meglepően folytatta- A köpeted kéne a főzetbe, remélem nem gond, kicsim- soha sem hívott kicsimnek. Soha. Ekkor vettem észre, hogy az árnyéka nem az övé. Semmiféle boszorkány sapka sem volt rajta. Hidegség futott át testemen.
-Hát.... nem akarlak megijeszteni, de nézd meg az árnyékodat- figyelmezettem őt félve. Hajamat hátradobtam, és vártam anyám reakcióját. Amikor hátrafordult, nem látszott rajta meglepettség. Viszont szavai mást mondtak.
-Jézusom, egy hegyessipkas árnya!- kiáltott fel, és szőke haja riadtan libbent meg. Hangjában nem hallatszott rémület, mintha hazudni akart volna.-Nyugalom, Alexa, minden rendben lesz- ebben a pillanatban világosult fel bennem, hogy nem anyámat látom itt. Félelmemet próbáltam leplezni. "Anyám" tovább keverte a főzetet, és egy apró poharat felém vitt.
-Kopj, bele Sandy!-szólt szigorúan. Kivettem a kezéből a poharat.
-Anya, nem fogok-jelentettem ki határozottan, ámbár félősen.
-Ne szórakozz Alexandra, egy teljes labirintust építettem neked, kislányom! Nem szondáztatni akarlak, bár egy tizenévest illene ilyen esetben...- az a valaki szigorú volt. Próbáltam úgy viselkedni, mintha nem vennem észre, hogy nem anyukámmal van gondom, de nem ment. Ennyi dolgot elrontott, a nevemet, a modorát, a koromat, mindent! Bárcsak véget vethetnék ennek az egésznek! Mögöttem feküdt egy kard, azt fölkaptam, majd fölkiáltottam.
-Nem ilyen könnyű engem becsapni!- nagyon ideges voltam, nem gondoltam következményekre, felelőtlenül tettem mindent.
-Ha belém szúrod, velem nem történik semmi, anyádnak viszont annyi lesz. Szellem vagyok, bárkinek belebújhatok a testébe. A tiedbe... a tiedbe nem lehet. Nem tudom, mi vagy, de beled lehetetlen menni.- mondta a szellem anyám hangján, idegesen és őszintén.
-Kiengedsz innen végre?- merészkedtem. Nem is tudom, miért csinálom ezt, talán mert elegem van.
-Hahaha, kislány, nem mész sehová. -nevetett keserűen a szörnyeteg. -addig, amíg el nem mondod, hogy hol van az ereklye- ereklye?! Miféle ereklye?
-Sajnálom, nem tudom, miről beszélsz. -szóltam keményen. Minden kavarodott az agyamban.Olyan, mint egy rossz álom. Az egész egy borzalmas álom. Valótlan. Félelmetes.
-Hát jó, játszogathatunk....-mondta kárörvendve a lény, majd megint szédültem. Jobban mint az előbb, hányingerem is támadt. Elhomályosodott minden, én meg perceken át forogtam és forogtam. Egyik pillanatban a volt pasim hangját hallottam.
-Lexie, Lexie, várj! Lexie, szeretlek meg mindig!-kétségbe esett hangjában hallatszott a mosoly és a sírás. Erősen gondoltam arra, hogy meg tudom állítani a forgást. És tényleg. Háromszor kellett elmondanom magamban, hogy "állj", és megállt a forgás. Conrad-ot láttam magam előtt.
-Conni, jól vagy?-kérdeztem tőle megrémülve.
-Lexie, meglőttek engem- nyöszögte, mitől éreztem kifut a szín az arcomból.
-Hol? Hívom a mentőket!- vált kétségbe esetté a hangom, úgy borult a hajam ijedt arcomba, min szépen lassan elkezdtek lecsurogni a könnyeim.
-Lex, a csuklómat érte. Itt-mutatott a bal karján kékellő ereire. Odanéztem, és fekete vér folyt ki onnan.
-Miért fekete?-kérdeztem felenken. Úgy éreztem magam mintha meg mindig együtt járnánk.
-Nem tudom, én is azt nézem- Conni hangja már sokkal magabiztosabb volt.A fiú érezte, hogy nagy a baj. Megpuszilta a halántékomat, majd szemem láttára zúdult ki az összes fekete vér a karjából. Conrad teljesen legyengült. Eldőlt, és már nem lélegzett. Sírva borultam teste felé. Meghalt.
-Conni.... még szerettél...-és bőgtem, bőgtem megállás nélkül. Összetört a teljes életem. Conni testéből fekete árnyak szabadultak fel, mind ment az egy felé. Mi van ha engem is így fognak megölni? Mi van ha meg fognak ölni? Hívtam a segélyhívót, elvitték a testet, majd elindultam. Elindultam a sűrű bozonton, a saras parkon át. Nem tudtam, hova megyek, csak mentem idegesen, nem álltam meg. Lábam lassan fájni kezdett mi azt jelezte jó pár kilométer van a hátam mögött, mikor is egy kastélyhoz értem. Hatalmas volt, régi és a maga gyönyörű módján kísérteties is. Hatalmas kapuja felett homorú tábla díszelgett, min egy felirat állt; „Szellemház”. A mai nap eseménye oly módon kavarták fel elmém, hogy úgy éreztem más már nincs vesztenem. Conrad, az anyám…mindenki más lett vagy eltűnt, így tehetetlenségemben lábaim befelé kezdtek vinni. A máskor oly megszokott, éhező érzés a hasamban sehol sem volt, s mikor ráeszméltem hogy vasárnapot írunk, az a tudat is megnyugtatott, hogy nem kell dolgoznom mennem. Mikor a hatalmas kapuhoz értem remegő kezem félve tettem a kilincsre, mi a legnagyobb meglepetésemre lenyomódva tárta ki nekem az ajtót, de bár ne tette volna. A házban mindenhol ugyan azok a szörnyű képek gyötörtek a labirintusban is látott rémekről. Sehol egy lélek, üres minden, csak képek, szobrok díszítették az első termet. Elindultam előre, és jobb oldalt megpillantottam egy ajtót, porta felirattal. Benyitottam és egy boszorkány jelmezes hölgy állt ott.
-Én vagyok bibirbába, hahhahahaha- mondta olyan mű hangon, hogy hányni volt kedvem. Nem tudta hogy úgy néz ki egy boszi mint én. Nem tudta, hogy létezik olyan.- Idd meg ezt a varázsszert, jobban leszel tőle!- bökött egy zöld gőzölgő ital fölé. Fejemben meg mindig a gyászt éreztem, nem bírtam feldolgozni, hogy az exem még szeretett és elment. Megfogtam a poharat, ami nem hogy forró lett volna, hideg volt. Belekortyoltam, de az elképzelt zöldalma íz helyett valami mást ereztem. Keserűt. Ebben a pillanatban a "boszorkány" levette a maszkot az arcáról. Megdöbbentem, szemei helyett feketén tátongott az üresség, szája teljesen be volt varrva. Ennek ellenére megszólalt.
-Lexie, Lexie már vártunk- férfi hangon beszélt, és hallani lehetett a gonoszságot benne. A parókáját is levette, egy hegyes kalap nőtt helyébe.- Így néz ki egy igazi hegyessipkás. Jöttünk végezni veled-kinyitott egy zöld dobozt, amiből három fekete golyó gurult ki. A golyókból egy-egy hasonló szörny nőtt ki.
-Anyádat fogva tartjuk, amíg el nem árulod az ereklye helyét.
-Már mondtam, nem tudom hogy hol van- kezdtem el sírni.
-Már megöltük a barátodat, tippelhetsz hogy ki a következő ha nem te.-mondta, és a karomat szorongatta. Igaz, ha engem nem, akkor az anyámat. Vagy Beccat, a barátnőmet. Rájöttem, ha engem megölnek, akkor nem fogják soha megtudni az ereklye hollétét. Azt hiszik, hogy nálam van. De milyen ereklye kell nekik ennyire? Ekkor elengedett az ijesztő lény. Az ujjai nyoma tisztán látható volt a karomon. Ragadtak, nyálkás, fekete lötty maradt a nyomon. Undorító, hogy miket tudnak művelni a szörnyetegek. Valójában én is az vagyok, nem? Uram isten, én szörnyeteg vagyok!




2 megjegyzés:

  1. Szia! :) Na, mivel megkaptuk ezt a díjat és el is olvastuk a fejiket :3 Majd hamarosan kikerül a blogra is. Ezért kommentelünk, mert ugye ez benne volt a feladatban is. Szóval nekem tetszik az alapsztori szóval mindenképpen folytasd és sok sikert az íráshoz :)) A cserét pedig chetben kértük :D

    Üdv: Half-bloods csapata

    VálaszTörlés
  2. Okke. Miert kellett megölni a pasiját?? Mert bocsde ez szerintem tök felesleges volt.
    Amúgy eddig nagyon tetszik! ☆

    VálaszTörlés