2.rész

Hát... Sajnálom a rengeteg késést, csak a bétám technikai okok miatt nem tudta föltenni.

Na de itt van, készen van! :)

Jó olvasást! ;)

Mozogni kezdett alattam a föld. Éreztem valami kellemetlen és nyúlós dolgot a karomon, és mire körbenéztem, már az egész talajt az borította el. Letekintve éppen szemtanúja voltam, ahogyan az aprócska csuszamlós giliszták lassú kúszással másznak elő kis járataikból, mitől kirázott a hideg. Azt hittem ezek csak olyan sima kis állatkák, mint amik miden kertben megtalálhatóak, de amint elkezdtek felfelé araszolni a lábamon, rá kellett jönnöm, hogy most nagyot tévedtem. Testük érdes tapintású volt és éles akár a borotva penge, így ahol csak a bőrömhöz értek felszakították, úgy mosta el őket a lábamból kiáramló koromfekete vérem.

-Szedd le a lábadról a gilisztákat, vagy...-a hegyessipkás nem fejezte be.

-Vagy mi? Nem fogok ezekhez hozzányúlni, az egyszer biztos! – makacsoltam meg magam, de látszólag nem elég merészen, ugyanis a hegyessipkás fejbe vert, olyan erősen, hogy a tűzvörös hajam alól éjfekete vér folyt ki hevesen.

-Mi...Mi ez?-dadogtam, de míg a válaszra vártam, kissé hátra hőköltem. Persze ez nem volt jó ötlet, ugyanis meg több apró csúszómászó ment föl a lábamra, ami már fájdalmasabb volt, mint a giliszták, ezek vékony csíkban szelték a lábamat. Néhány giliszta már a csípőmön araszolt, amikor hátulról erős lökést éreztem.

-Sssshhh…csak engedd el magad, és bízz bennem.-hallottam egy női hangot, majd kérésére lehunytam a szememet. Három lövést hallottam, majd a néma csend. A nő megfogta a karomat, és kivitt a házból, majd eredtünk futásnak, de nem volt időm ránézni, hogy ki is ő. Amikor már elég messzire mentünk, a megmentő lenézett rám, bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő.

-Lexie, mi van veled? Nem veszed föl a telefont, nem voltál a tegnapi bulinkban....-Becca volt.

-Nagyon bonyolult, Bec... ugye nem hívtad a rendőrség többi tagját?- kérdetem riadtan, mire megrázta a fejét. Beccával mindketten nyomozók vagyunk, hiszen gimnazista korunk óta mindketten erre a pályára készültünk.

-Dehogy! Lex, figyu, igyunk meg egy shaket- kacsintott rám, majd megveregette a hátam. Csilingelő hangjától éreztem, heves szívverésem kissé lelassul, úgy nyugszom meg lassan.

-Oké, de előtte mossuk le a lábamat.-nyöszörögtem aztán kissé már émelygő hangon.

-Persze-mosolygott kedvesen. Elmentünk a kertjébe, ahol a csap alatt megmostuk a lábamat, úgy mártózva meg a medencéjében a jó időre való tekintettel, majd csak ezután indultunk meg eredeti úticélunk felé. én a szokásos banános-málnásat rendeltem, míg Becca pedig a heti specialitást. Ő még akkor is azt rendeli, amikor olyan extrém turmixot adnak, mint például a hagymás-csokis. Tiffany (a titkárnő a rendőrségen, aki a bulit is rendezte) is betoppant.

-Lexie, hát te? Azt hittük, meghaltál! -Tiffy mindig kimondja amit gondol, még ilyen morbid esetekben is. Igazából nem is állt messze a valóságtól ez esetben, bár ezt természetesen nem szándékoztam neki elárulni.

-Ülj le ide. Amúgy milyen volt a buli? -kérdeztem mindkettőjüket.

-Nagyon jó volt, Conrad becsípett, és nagyon menőn táncolt- nevetett Tiffy. Sejtelme sem volt róla, hogy rákövetkező nap meghalt, olyan komolysággal, amit meg sohasem lehetett látni szegényen. Mindig mindenen poénkodott, mindenen röhögött.

-Aha-csak ennyit tudtam mondani, úgy kortyolva az italomból, hogy elrejtsem a feltörő érzelmeimet, hiszen még…emlékeztem a halálába, mi a kezeim között történt.

-Amúgy jövőhéten ő is rendez bulit, jössz? -nem tudtam mit válaszolni Becca kérdésére. -Hm?- kérdezte még egyszer türelmetlenül

-Nézd, most meg van rázódva valami miatt- állt az oldalamra Tiffany

-Hát jó, te tudod... de amúgy följöttök a lakásomra? Megnézhetünk egy jó filmet- ajánlotta Becca. Szerencsére nem érdekelte őt a válaszom. Megszólalt a tűzcsengő, aminek hallatára mindenki össze-vissza kezdett futkározni a bárban. Tizenévesektől kezdve negyvenéves szülőkig pánikoltak az emberek, ahelyett, hogy eloltanák a tüzet, vagy hívnák a tűzoltókat. Mindenki megdöbbenésére sehol sem volt tűz, viszont a tűzcsengő mögül kárörvendő maszkos nevetett. Szerte széjjel kezdett lövöldözni, a halottakból fekete füst szállt ki, amitől alig lehetett látni. Beccánál volt pisztoly, és a merénylők felé irányította a fegyverét. Mintha meg sem kottyant volna nekik, akiket eltalált, azok a mellükből  kivéve a golyókat tapostak rá. Rájöttem, hogy nem maszk van rajtuk. A fekete füstök még több ilyenné alakultak, és a maradék élő felé mentek mindannyian. Akik ki akartak menni az ajtón, azoknak nem sikerült. Anyám hangját hallottam fentről, utasításokat adva.

Gyerünk Lexie, használd az erődet! Gondolj a halottakra, letudod győzni a szornyetegeket, mielőtt ez fordítva történne meg. Valahonnan tudtam, hogy mit kell tennem. Tekintetem a szörnyek felé irányult, és a kezeimet arrafelé tettem. Minden erőmet felhasználva -barátnőim szeme láttára- színes, áramszerű fény lövellt ki a tenyeremből. Sorra estek hátra a maszkosok, de egyet... egyet nem tudtam megölni.

-Lexie, mit csinálsz? -kérdezte halálra remulve Becca. Ekkor vettem észre, hogy barátnőmből is száll ki a fekete füst.

-Becca... becca. ne!- már késő volt. Becca arcával ugyanolyan szörnyeteg állt szembe velem. Tudtam, hogy gonosz, meg akár ölni, de meg benne lakozik a barátnőm lelke. Az ajtót három méterről kitudtam nyitni, Tiffany kezét megfogva elmenekültünk a lepusztult Shakezzy!-ből. Tiffy sírt, s ekkor szembesült velem, hogy még soha nem láttam ennek a lánynak potyogni a könnyeit. Átöleltem, és én is sírtam vele. Leültünk a parkban egy padra, és a már az elhaló, fáról potyogó vöröses leveleket kezdtük fürkészni üres, fáradt tekintettel.

-Meg tudod magyarázni mi volt ez? –kérdezte aztán hosszú csend után, majd megtörölgette a kék szemét, és kifújta az orrát.

-Tiffany, boszorkány vagyok- nyögtem ki, mire a barátnőm felfigyelt.

-Tehát te is gonosz vagy?- hőkölt hátra , és szemeiben láttam a félelmet csillogni, mitől halk sóhaj hagyta el a szám.

-Nem, nem. Északi boszorkány vagyok, akik jók. A déli boszorkányok a gonoszak! -nyugtattam meg gyorsan a barna hajú lányt. Közelebb tért, és kérdezősködni kezdett, miközben lassú léptekkel sétáltunk fel a lakásomba, de meg mindig rosszkedvűen.

-Mi ez a fekete lyuk?-kérdezte ijedten Tiffany, ugyanis amióta szellemek szállnak ki az ajtóm elől , azóta a hátsó kapun kell bemennünk, miről ez alkalommal sikerült megfeledkeznem.

-Gyere a hátsó kapuhoz!- indultam előre, ám ekkor éles sikítást hallottam meg mögülem, mitől az ereimben megfagyott a vér.

-Tiffany, jól vagy?-néztem hátra, de annyit láttam, hogy egy férfi véresen futott a lyuk felé, Tiffany pedig ott hevert a földön véres nyakkal.

-Mih ezh?-nyogte halkan. Gyorsan beszaladtam a házamba a fertőtlenítőt és egyéb orvosi szereket keresve, amikor megjelent előttem Becca arca. Nem a képzeletemben, komolyan ott lebegett előttem egy arc. Felfogni sem volt időm, mivel Tiffany teljesen egészséges fejjel állt előttem, mintha mi sem történt volna.

-Tiff..

-Nyugi Lex, nézz rám-mondta, majd megvillantotta fogait

-Jesszusom, te vámpír vagy?

-Jah, most lettem az, de olyan jóóóó-nyalta le a vért a szája széléről eszelős, pszichotapa hangon- Amúgy az a dög a kertben nagyon fincsi volt.

-Te megetted Bonniet? – vált hisztérikussá a hangom a kutyám nevének említésére, mire csak lustán vonta meg a vállát. Felettébb furcsa, mennyire nyugodtnak látszik a történtekhez képest. Bementünk a konyhába, ittunk egy-egy pohár vizet, annak ellenére, hogy azt hittem, hogy a vámpírok nem esznek, isznak. A konyhában valami furcsaságot észleltem. Becca feneke volt most ott, a szokásos tűzvörös csipkés bugyijában, teljesen természetesen, mintha csak otthon lenne.

-Jezusom, fúj!-mondta Tiffany elszörnyedve

-Azt hiszem, nem lesz nyugodt délutánunk- állapítottam, meg, majd hátrább mentem a testrésztől. Amint kissé távolabb értem már el is tűnt a kép, s mintha csak erre a jelre várt volna csengetett a postás

-Lemegyek a levélért, addig maradj itt biztonságban- mondtam Tiffynek, aztán lesétáltam a kapuhoz.

-Jo napot! Ezt a sürgősségi levelet kapta ismeretlen feladótól.

-Jó napot! Alá kell írnom valamit?-kérdeztem, és a levélre néztem

-Nem- jelentette ki komoran -Viszlát!

Igazság szerint meglehetősen furcsálltam a dolgot, de mielőtt még bármit kérdezhettem volna tűnt el a postás, így csak a  levelet vizsgálva mentem vissza a szobába, hogy Tiffanyt éppen jógázás közben találtam, Úgy látom próbálgatja az új testét.

-Hali, mi volt?-kérdezte fejen állva

-Most bontom ki...-mondtam, majd letéptem a boríték szélét.-Ez különös.

-Felolvasod?

-Oké. Kedves Lexie. Nem tudom hogy mennyire fogod ezt komolyan venni, de kinyögöm: én te vagyok.

-Mi?-szakított félbe Tiffy

-Mondom tovább: Remélem nem sokkoltalak le, és még mindig olvasol. Tehát én a pokolban élek, és szinte te irányítasz. Nem tudok annak ellenállni, csak ha alszol. Valamikor sikerül varázsigét mondatnom veled, de ennyi az egész. És észrevetted a fekete lyukakat az otthonod körül? Nálam is vannak. Engem is üldöznek a hegyessipkások. Mondjam tovább?

Üdvözöl: Tom