2015. április 26., vasárnap

Prológus

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen, hogy ennyien feliratkoztatok csak a fülszöveg miatt, és hogy akadtak érdeklődők, akik nem mertek feliratkozni a prológusig. Tehát próbáltam minél jobbat íni, remélem tetszeni fog.
De hát mit untatom a népet, következzék a prológus.


Remeg a kezem. Nem bírom elhinni, hogy képes voltam erre a szörnyűségre. Nem bírok egyszerűen aludni, túlnyomásban van a félelmem. Tegnap nem az én árnyékomat láttam, hanem egy hegyessipkásét. Utána kellett néznem a pontos történetének, de csak egy rövid mondát találtam.
"Történt egyszer 1291 telén,- amikor a négy Hegyessipkás és egy Északi Boszorkány megtalálta a pokolból a mi világunkba vezető kaput-, hogy átjutottak hozzánk. A boszi (nevezzük nevén, Lorah) beleszeretett egy halandó fiúba. Az embernek vörös haja, rövid bajsza, barna szeme volt. A hegyessipkások visszatértek a pokolba, ám Lorah a földön maradt szerelembe esve. Viszont az emberek nem élhetnek örök életet, a boszorkányok viszont igen. Lorah-nak vissza kellett térnie otthonába. Egy hegyessipkás maradt, mert ezek a pokollakók 431 évig élnek. Az az egy hegyessipkás 433 éves volt. A boszorkány ijedten bámult rá.
-Mily' földi halandó lélek tartott vissza, Lorinda? -ordította a Hegyessipkás, és az öregség jelei sem hagyták el arcát. Szinte elszakadt a bőr az állán. A sipkája repedt volt, a hangja pedig teljesen száraz.
-Dortart! Bocsáss meg, hogy égi levelet nem küldék. De ez a halandó más volt, mint a többi. - remegett az Északi Boszorkány.
-Áh, ezt te nem értheted! Két teljes évet vártam reád halásommal. -válaszolt már nyugodtabb hangon a hegyessipkás. Egy kést vett elő sipkája alól.
-Sipkás úr! Ne tegye...-nézett a szemébe Lorinda, de a szörnyeteg ahelyett, hogy odafigyelt volna a saját mellébe döfte a kést. -Dortart... Dortart miért tette ezt? Miért várád reám? Hadd sirassam meg kebledet! - ezzel Lorah boszorkány könnyeket eresztett a sipkás arcába. Így történt a boszorkány és a hegyessipkás esete."
A hátam mögé néztem, és nem láttam mást, mint egy hegyes kalapú árnyat. Nem az én árnyékom volt, mert rajtam nem volt semmiféle fejfedő. Mély hangú suttogást éreztem a bal fülemben.
-Karedali boredius tenkutta. Karedali boredius tenkutta- ez a mondat ismétlődött egyre és egyre hangosabban a bal fülemben. Majdnem egy óriásit sikítottam, de próbáltam lenyugtatni magam. Kimentem a sötét szobámból a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Az első kortyom után sziszegő hangot hallottam ugyancsak a bal fülemben. Szürke füstfelhő szállt fel, nem láttam semmit, csak egy sikítást hallottam. Nagyon megijedtem. A hátam mögé néztem, és egy ijesztő alakot találtam. A hegyessipkás levette láthatatlan köpenyét. Megragadtam az alkalmat, és egy konyhakést a nyakába szúrtam, és futottam, ahogy csak tudtam. Ő is jött még utánam, egészen ki az utcára, ahol elesett, és a nyaka helyéről három fej nőtt. Most már mertem sikítani. Hajnai kettőkor a külvárosban sajnos senki sem hallotta. Meglepetésemre hirtelen lehullott mindkét feje a szörnynek, és úgy tűnt, meghalt. Megöltem őt. Visszaszaladtam a nyitva felejtett lakásomba, és ijesztő szellemfejek szálltak ki az ajtómból. Majdnem sírva fakadtam a félelemtől. Nem bírtam aludni, tudtam, hogy akármelyik pillanatban bármi rámijeszthet. Újra suttogást hallottam egy női hangon, amit értettem. Az anyám hangja volt.
-Lexie. Én sajnálom, hogy nem árultam el neked semmit. Túl sok lett volna neked- mondta félénk hangon, remegve.
-Anya?- kérdeztem levegőt kapkodva.
-Igen. Én vagyok az Északi Boszorkány, Tudom, hogy utánanéztél a mondának. Tudok mindent, láttam mindent.
-És én a te lányod vagyok? Miért vörös a hajam, meg barna a szemem, ha egyszer Északi vagy?- tettem fel a kérdéssort kissé megbántódva.
-Igen, a lányom vagy. De várj, leszállok feléd, és mindent elmagyarázok- mondta halkan, alig értettem. Egy fehér ködfelhő szállt le az égből, a tetején anya csücsült. - Emlékszel a mondából a halandóra? Ő az apád. A boszorkányok négyszáz évig terhesek, viszont ha halandótól születik gyerekük, ez a szám ismeretlen. Lehet pár év, de akár ezer is. Nálad ez a szám pontosan hétszáz év volt. Vörös hajad lett, de északi erőkkel bírsz. Hidd el, ez egy nagy kincs, de a hegyessipkások szellemei óriási veszélyt jelentenek rád, és a barátaidra- magyarázta a boszorkány. Egy nagyot sóhajtottam.
-Soha sem gondoltam volna, hogy ilyen történik velem. Rám támad egy hegyessipkás, kiderül, hogy boszorkány vagyok, hangok kísértenek, ebben a pillanatban is... Csak hogy tudd, anya, nagyon félek. - mondtam halkan, de figyelmeztetve.
-Lexie, azt mondtad hogy hangok?- kérdezte ijedten, és az arca hirtelen öreggé változott. Ez csak egy másodpercig tartott, de nagyon megijedtem. Azt hiszem, már mindentől meg fogok ijedni. - Az azt jelenti, hogy nem csak ez az egy hegyessipkás van. Sőt, maga az ördög is beszélhet hozzád. Ó, Lexie, nagyon-nagyon féltelek!- tette az arcára a kezét anyu. Platinaszőke haja szeme elé borult. Megöleltem őt. Hirtelen nagy zaj lett, mintha madarak károgtak volna, és éjsötét füst szállt a levegőbe. Anyu elengedte a testemet, és szállt a füsttel. Ekkor már tényleg sírva fakadtam. Mindenért. Az életemet most minden tönkretette, pár napja szakított velem a pasim is. De most tényleg nem ez a legnagyobb gondom, hanem hogy az anyám merre lehet. és hogy következő nap munkába menet mennyire ki leszek fáradva, arról nem is beszélve, hogy meg akarnak ölni. Hirtelen az ereszből vér csöpögött felém, majd három felé szóródott szét. Az egyik vértócsa az arcomba spriccelt, majd semmit sem éreztem.


1 megjegyzés:

  1. Szia Kedves!

    Elolvastam az eddig felkerült részeket és egy igazán egyedi, misztikus történetnek találom az írásod, ami felkeltette az érdeklődésem, szóval ezentúl is olvasni fogom!

    Puszil,
    Skyler

    VálaszTörlés